Községek Magyarországon
fejlec

Kisláng község

Adatok

Régió: Közép-Dunántúl
Megye: Fejér megye
Kistérség: Enyingi kistérség
Lakosság: 2658 fő
Terület: 53.06 km2
Népsűrűség: 50,09 fő/km2
Rang: község
Körzet hívó: 22

Fekvése

Kisláng község Fejér megyében, a Mezőföldön helyezkedik el.

5316 ha. Kisláng községet meg lehet közelíteni Polgárdi felől a 70-es út csatlakozásánál, Soponya felől a Sárvíz környéki települések összefogása által megépített új bekötőúton, melyet 2000-ben a pünkösdi falunapi rendezvények keretében adtak át, továbbá Simontornya-Cece felől a 64-es út leágazásáról.

(Megszűnt a község zsákfalu jellege.)A több felőli megközelítés kinyitotta a községet az eddigi Enying kistérség után most a Sárvíz kistérség felé is. Egyre több kölcsönös találkozási lehetőség nyílt a mezőföldi települések lakói számára.

Története

1900-as évek elején a Mezőföld településeinek lakói alapították a falut gróf Zichy János uradalmán.

1913-ban lett Kisláng önálló település.

A kezdetek

A községet mindenki csak úgy ismeri, hogy szabályos, mérnök által tervezett település.

A 2 km-es utcák merőlegesen metszik egymást 1 km-nél. Tengelye a község utcáinak a Szent István utca, a többi párhuzamos és szegélyező út pedig mintegy keretbe foglalja az utcákat. A századfordulón Gróf Zichy János uradalmát parcellázták fel vállalkozó szellemű telepesek kialakított házhelyekkel, akik a nagylángi jegyző toborzó szavára a környék 11-12 településéről érkeztek két nagyobb hullámban.

Előírás volt, hogy a mérnök által kimért helyre lehetett a házat építeni, valamint az is, hogy mennyi helyet kell hagyni a járdának, ároknak, útnak, ezt a lakók be is tartották építkezéskor. Így lett ilyen "szabályos" a község, ugyanis ezt az előírást később is betartották.

A település neve is többféle elképzelés szerint alakult: a török korban elpusztult Lángh puszta, majd Nagyláng verziója után Kis-láng, Külső-láng volt, mely végül a Kisláng névvé alakult 1913 pünkösdjén, amikor a község elnyerte az önálló település rangját. Akkorra már állt a két felekezet temploma: a katolikus és református templom, melyhez a földterületet a gróf ajándékozta a falunak, mint ahogy az iskolák számára, a tanítók számára, valamint a temetkezés céljaira. Eleinte felekezeti oktatás volt a faluban. A községhez tartozó pusztákon éltek továbbra is emberek, akik eleinte még az uradalomban dolgoztak.

Az első és a második világháború érintette a községet, mert az első világháború Don-kanyar-i áldozatainak létszámát gyarapították elesett hősi halottaink, akik a Kislángról behívott katonák háromnegyed részét adták. Ennyien maradtak ott a mintegy 600 fő behívott közül.

A világháború emlékoszlopa a turulmadárral látható a községháza előtt, kiegészítve azoknak a hősi halottaknak feljegyzett nevével egy szép emlékoszlopon, akik a második világháborúban estek el. A második világháború úgy érintette a községet, mint a többször visszatérő csapás. Beleesett a területünk a Margit-vonal védelmi rendszerébe, (melyet a németek építettek ki) így háromszor cserélt gazdát falunk: 1944. dec. 6-án először jöttek be községünkbe orosz katonák, majd még kétszer. Az utolsó bejövetel – amit sokáig a község felszabadulásaként ünnepeltünk-, éppen március 21-re, a tavasz első napjára esett. Közben kétszer "elmenekültek a község lakói, a türelmesebbek itthon maradtak és szenvedtek. Az új tavaszt és újjáépítést a németek által felrobbantott templomokkal, drótaknákkal körbefogott termőfölddel, futóárkokkal tarkított külső területekkel kezdték a szorgos munkás-paraszt-kezek. Beindult az élet.

Mindig híres volt jó termőföldjéről és a szorgos emberkezekről a község. A "Béke" termelőszövetkezet a második tsz-szervezési hullámban szerveződött, három tsz-ből egyesült. Sokáig prosperált, mint ahogy az ÁFÉSZ- üzemelésű üzletek, az állami irányítású iskola, a több, mint húsz évig üzemelő keskeny nyomtávú kisvasút. A közlekedés nehézkes volt, mert a Székesfehérvártól 35 km-re található települést csak busszal lehetett elhagyni. A helyi buszmegállók kialakítása is csak a 80-as években történt, Ezek a VOLÁN-buszok megállói (négy helyen állnak meg a községben az autóbuszok).

Napjaink

Ami a komfortossá tételt illeti, megragadták a község vezetői, az újonnan választott képviselőtestületek tagjai, hogy továbbléphessenek. Először a tornatermet építették meg közös összefogással (inkább tornacsarnok), majd jöttek a fentebb említett víz-gáz-telefon-útépítés- kábeltévé programok. Eljött annak is az ideje, hogy az oktatásra nagyobb hangsúlyt helyezzenek a községben. Megszerveződött a művészet – oktatás, mely először pár tanszakkal indult, majd napjainkra 10 tanszakra bővült. Az általános iskolai oktatás színvonala is emelkedett, 3 élő idegen nyelvből választhatnak a kislángi gyerekek.(angol, német, orosz nyelv). Versenyeket nyernek, színvonalas középfokú intézményekbe kerülnek be a szorgalmasabb, tehetségesebb diákok. Művészeti fesztiválokon is öregbítik iskolánk hírnevét. Hagyománnyá vált, hogy falunapi rendezvényünkön – melyet pünkösd péntek-szombat-vasárnap tartunk –, a karácsonyi idősek napján kiállítást rendeznek, művészeti műsorokkal lépnek fel a község felnőtt lakossága előtt az iskolás gyermekek. Március 15-én községi ünnepségen adnak műsort a Petőfi-szobornál, egybekötve fáklyás felvonulással., de szerveznek iskolai színtű sportversenyeket, melyek győztesei továbbjutnak felmenő rendszerben megyei, sőt, atlétikában még országos szintű megmérettetésig. Ilyen sportversenyek:?Luca napi? iskolabuli, Mikulásfutás decemberben, Nyuszifutás játszóházzal áprilisban. Kihívás Napján hajnali 5 órától este 10 óráig az egész község megmozgatása, majális napi triatlon, sportversenyek, pünkösdkor házi bajnokság: kézilabda, röplabda, kosárlabda, női, férfi futball. Április 2-án iskolai vetélkedő van Andersen születésnapján előre vállalt érdekes ifjúsági irodalomból. A költészet napján irodalmi pódium műsorok mai előadóktól a művelődési házban. Decemberben gyermekkönyvheti vetélkedőkön vehetnek részt a gyermekek. Ekkor tartják az alsó és felső tagozat számára a vers-és prózamondó versenyt, a Kazinczy szépkiejtési versenyt, valamint játszóházat szerveznek a Mikulás tiszteletére. A zenetagozatosok karácsonyi koncertet adnak, a művészeti iskolások kiállítást rendeznek és bemutatókon lépnek fel. Erőssége az iskolának a kézilabda és a focisuli is, valamint az öttusa és a futás. Vers-és prózamondó versenyeken, Kazinczy szépkiejtési versenyeken, népdaléneklési versenyeken megyei első helyezéseket nyernek a tanulók, de a zenetagozatosok is zongoraversenyeken, kórustalálkozókon szép eredményeket mondhatnak magukénak. Az utóbbi évek tanulmányi versenyei is győzelmeket hoztak megyei szinten. Az óvoda előkészíti a gyerekeket az iskolás életre: 110 óvodás 4 csoportban nevelődik.

Civil-szerveződések

Legrégebbi szerveződés a Kisláng SC. Ez a sportegyesület három szakosztályt foglal magába: sakk, kézilabda, labdarúgás. Az anyagi támogatás jelentős részét a kislángi önkormányzat biztosítja. A szakosztály tagjai teljesen térítésmentesen vehetik igénybe az iskola tornatermét. A kislángi felnőtt labdarúgók és kézilabdások a megyei I. osztályban szerepelnek.

A Kisláng községi Önkéntes Önvédelmi Egyesület 1990 novemberétől működik. A szolgálatukat rendszerint péntek-szombaton látják el éjjel. 24 fő aktív tagjuk van. Becsülettel ellátják az őrzést, figyelést, rendezvények biztosítását. A helyi önkormányzat támogatja őket, továbbá a személyi jövedelemadó 1%-át kapják meg azoktól a lakosoktól, akik a számlájukra utaltatják. Rendeznek jótékonysági bált is működésük biztosítására. Szolgálatukat gépkocsival tudják végezni, hatékonyan együttműködnek a körzeti megbízottal. Vezetőjük: Herman Sándor A helyi Nyugdíjas Klub tíz éve működik. Aktív tagjai megyei rendezvényeken szerepelnek. Az énekkar rendszeres résztvevője a megyei Kortárs Ki mit tudnak. Programjukban gyakran szerepel belföldi, időnként külföldi kirándulás. A klub tagjai jó közösséget alkotnak, figyelnek egymásra. Fontos számukra az együttlét.Vezetőjük: Horváth Lajosné A Kislángi Ifjúsági Egyesület is többéves múltra tekint vissza. Fontos szerveződés a község fiataljai számára. Lelkes vezetőik gazdag programmal várják tagjaikat. A település közösségi életében is fontos szerepet töltenek be a nyugdíjas klub tagjaival együtt.

A Sárvíz-térségben vadászati lehetőség van a PARGET KFT-n keresztül.

Hagyományos ünnepek:

  • március l5.: fáklyás felvonulás,
  • május: lovasnap,
  • pünkösd: falunap,
  • július: aratónap,
  • október: szüreti felvonulás,
  • december: idősek napja.

Nevezetességei

  • községháza
  • I-II. Világháborús emlékmű.
  • református templom - Az 1900-as évek elején, közadakozásból épült.
  • katolikus templom - Az l91o-es években épült közadakozásból.
  • Iskola Az általános iskola többcélú intézményként működik: alapfokú művészetoktatással, művelődési házzal és könyvtárral. A művészeti tanszakok a gyermekek művészeti nevelését szolgálják, ugyanakkor nyári alkotótábor is várja a gyerekeket. Az impozáns tornacsarnokban felnőttek, gyerekek egyaránt változatos, sokrétű sportprogramban vesznek részt.
  • Művelődési ház
  • Petőfi-szobor - A szabadságharc és forradalom 1oo. évfordulójára emelt a község 1949-ben.
  • Játszótér - fajátékokkal, hintákkal
  • Tájház, ahol a mezőföldi hagyományokhoz kapcsolódó használati eszközök, berendezési tárgyak találhatók.

Egészségügyi központ:

    • Orvosi rendelők:
      • Családorvosi szakrendelés: hétfő, szerda, csütörtök, péntek 7-11-ig, kedden 14-16-ig zajlik.
      • Gyermekorvos: hétfőn 13-16-ig, csütörtökön 8-11-ig rendel, a fogorvos hétfőn és csütörtökön 12-16-ig, kedden, szerdán, pénteken 8-12-ig rendel.
      • Védőnő: a rendelőben kedden délután 13-tól 16-ig, csütörtökön 9-11-ig fogadja a kismamákat, anyukákat.
  • Községi könyvtár: 20.000 kötetes, videotékával és számítógépes, internetes hozzáféréssel rendelkező községi könyvtár nyitva tartása naponta 8-12-ig, 13-17-ig hétfőtől péntekig.

A két számítógépes telephely nemcsak a szélessávú internetes hozzáférésre alkalmas, hanem CD-jogtárral is rendelkezik, amely a község lakosai számára térítés- mentesen hozzáférhető. Bármely könyvtárak közötti kölcsönzést is meg lehet valósítani a községi-iskolai könyvtárból.

  • Informatika:

Az iskola számítógép terme 24 géppel és két helyes Internet-hozzáféréssel rendelkezik. Alsó tagozattól szakkör formájában, felső tagozatban tantervi órák keretében tanulják az informatikát a tanulók. A községben van kábeltévé is.

Következő községek

Kisléta | Kislippó | Kislőd | Kismányok | Kismarja | Kismaros | Kisnamény | Kisnána | Kisnémedi | Kisnyárád | Kisoroszi | Kispalád | Kispáli | Kispirit | Kisrákos | Kisrécse | Kisrozvágy | Kissikátor | Kissomlyó | Kisszállás | Kisszékely | Kisszekeres | Kisszentmárton | Kissziget | Kisszőlős | Kistamási | Kistapolca | Kistarcsa | Kistelek | Kistokaj | Kistolmács | Kistormás | Kistótfalu | Kisújszállás | Kisunyom | Kisvárda | Kisvarsány | Kisvásárhely | Kisvaszar

További községek

Vinár | Vásárosfalu | Kákics | Nemeskeresztúr | Farád | Tépe | Kárász | Györköny | Murony | Homrogd | Zalacsány | Nőtincs | Pórszombat | Mánd | Bögöt | Mosonszolnok | Vámosmikola | Barlahida | Sárkeresztes | Csönge | Csabacsűd | Rábasebes | Óbarok | Ipolytölgyes | Gulács | Mezőhék | Bódvaszilas | Harasztifalu | Jászalsószentgyörgy | Balatongyörök | Mérk | Mezőkovácsháza | Bonnya | Adony | Putnok | Őrhalom | Keszeg | Tésenfa | Verpelét | Zalaszegvár | Záhony | Nagykálló | Győrújfalu | Juta | Dunaújváros | Pilisjászfalu | Kálócfa | Izsófalva | Filkeháza | Somogydöröcske